tkp. ki itt a dirigens, csak nem a bunkók fejedelme?

„A szerelem nem folytonos egymásra bámulás, hanem egy irányba való nézés.”

Az imént olvastam Bayer Zsoltot, amint jó ízűen megdicséri bátor kollégáját. Hát tudjátok, megint a szívembe talált az én kedvenc újságíróm. Nem csak jót szórakoztam finom gúnnyal megírt előadásán, de a cikk végén ledöbbentem a csodálkozástól. Olyan helyszíneket említett, ahol én is gyerekeskedtem nyaranta.
Most megint közelít a nyár, viszonylag közel vagyok ahhoz a cserebökényi gáthoz is, - itt Szegeden élve - amelyen messze nézve Magyartés felé tekinthetünk, azon a nyárfás, fűzfás ártéri erdőn keresztül.
Hogy én mennyire visszavágyom azt a gondtalan gyerekkort, az el nem mondható. A sok mesés játszadozást a fűzfák közt, „sasfészket” készítve magunknak a fa tetején, ahová csak hágcsón jutottunk fel. Mi tagadás, elég fiús csapatba tartoztam ekkor, mint a bátyám kis húga ott lógtam rajtuk. De remekül elszórakozattak, mert a lehajlított fűzfaágakból hintát kötöttek nekem, és messze kilengett a két fa között. No, és a fűzfakunyhó, ez volt a legjobb sátorozás életemben, a hajlékony fűzfaágakból font falak, esőtől védett tetővel, benne fűzfaágakból font ággyal.
Feledhetetlen…  
Hálás vagyok Bayer Zsoltnak, mert nem csak megnevettetett, de visszahozta az életkedvem is. Mert hát szörnyen beteg vagyok megint, a fene sem tudja, mitől kapok én arcüreggyulladást, amikor itt a tavasz, teli jó illatokkal. Persze most semmit sem érzek belőle, és ezzel egyetemben az ízeket sem négy napja, csak halódom, vánszorogva a testemmel. Ráadásul a baj sem jár egyedül, még köhögök is, hát kellett nekem ilyen tavasz?

És most kedves Bayer Zsolt, ha egyszer erre jársz a blogom felé, fogadd köszönetemet e virtuális világon keresztül, megannyi remek írásodért, amellyel földközelbe rángatod nekem ezt a kusza politikai életet, és helyre teszed a dolgokat. Amikor leírtad ezt a Magyyartés felé nézést, egyből rájöttem, hogy miért szeretem olvasni az írásaid, hát a fenébe is, egy irányba nézünk, vagy mi, ez mégis csak jelent valamint, Mátyás királyom.

(Egyébként a bariton hangúaknak meg toll a fülükbe!)

Néhány napja, reggelente arra ébredek, beeresztve a nyitott ablakon ezeket a drága madárfüttyöket, hogy mellé bekúszik a szomszédban keltett früstök illata.
Ha jól számolom, már két héttel húsvét előtt sonkát sütöget, feltehetőleg tojásrántottával keverve. A füstölt sonka illata arra késztetett, hogy tegnap valami húsvéti előzetest készítsek én is, de csak utánozva az illatokat egy kis bacon szalonnát sütögetve, lilahagymával.
De mindez nem volt elég, ma reggel ugyanaz a früstökbéli illatok ébresztettek, de én már rá sem tudok nézni a füstölt, zsírszagú kajára. Ma már jöhetne a vajjal-mézzel megkent húsvéti kalács.
Hogy hova sietünk így az ünnepeket előre lelőni, nem értem. ..
Mi marad húsvétra, csak egy kis bőrke, tojáshéjjal ropogtatva?

Egyébként elárulok egy vicces dolgot, tudjátok milyen a kavicsmadár?
Kisebb koromban is rajongtam a madarakért, mindig füleltem rájuk, és találgattuk, melyik szólalhatott meg. El is neveztük az egyiket úgy, hogy kavicsmadár, mert úgy csattogott, mint amikor kavicsot ütögetnek egymáshoz. Elég sokat hallottam a fákról megszólalni, de akkor még nem láttam őket. Már elég felnőtt lettem, mire megtapasztaltam, hogy a feketerigók figyelemfelkeltő csattogása ez, így csalogatják el fészkük mellől az ellenséget.

Lükék, minek kattintgattok annyit énrám? :))